2026. március 27-én iskolánk alapítványi estet szervezett, melynek célja az volt, hogy támogassuk az intézmény jövőbeni programjait és terveit, valamint közösen, egy jó hangulatú este keretében erősítsük az iskolai közösséget.
Az eseménynek a Zuglói Civil Ház adott otthont, amely külön gesztusként meghosszabbított nyitvatartással segítette rendezvényünket: a szokásos 20:00 helyett egészen 22:00-ig biztosították a helyszínt. A ház vezetősége és dolgozói ezzel a plusz műszakkal is hozzájárultak az iskola alapítványának támogatásához, amit ezúton is hálásan köszönünk.
Az este során a résztvevők nemcsak egy kellemes, közösségépítő program részesei lehettek, hanem hozzájárultak ahhoz is, hogy iskolánk a jövőben még több lehetőséget tudjon biztosítani diákjai számára.
„Nagyon jó érzés megtapasztalni, hogy mennyien szeretnek, és ha kell, mennyien támogatnak bennünket. A szülők mellett, akik nagyon aktívak voltak, a zuglói cégek, illetve a fellépő művészek is hozzátették a magukét ahhoz, hogy ez az est létrejöhessen.”
Molnár Andrea, iskolánk igazgatója
Öröm volt látni, milyen sokan álltak iskolánk mellé: a szülők, a fellépők, a helyi vállalkozások és a szervezők közös összefogásának köszönhetően sikerült támogatást gyűjteni a tervezett fejlesztésekhez – többek között egy tornaszoba kialakításához, a gyereknapi programok megvalósításához, valamint a pedagógusok munkájának elismeréséhez.
„Három dolog miatt is szükségünk van az alapítványunk segítségére. Egyik nagy vágyunk, és szükségletünk is, hogy a földszinten egy tornaszobát alakítsunk ki, melyben kondigépek is helyet kapnának. Tavaly egymillió forintot nyertünk tornaeszközök beszerzésére a Millió lépés az iskoládért programmal, ezt az összeget szeretnénk majd az alapítvány segítségével kiegészíteni. De ugyancsak alapítványi támogatásból létrehoznánk egy Móra Örökség Díjat, mellyel minden évben egy vagy két kollégánkat szeretnénk majd jutalmazni. Harmadrészt pedig szeretnénk az idei gyereknapon is tartalmas programokkal kedveskedni a diákjainknak, melyhez szintén kell majd az alapítványi segítség.”
Molnár Andrea, iskolánk igazgatója
Az est során összegyűlt bevétel 1.187.400 forint volt, amely jelentős mértékben hozzájárul iskolánk tervezett fejlesztéseinek és programjainak megvalósításához.
Köszönjük mindazoknak, akik jelenlétükkel, munkájukkal vagy támogatásukkal hozzájárultak az est sikeréhez.
Külön hálával tartozunk a Civil Háznak, a fellépőknek, a szülőknek és persze támogatóinknak, akik nélkül mindez nem valósulhatott volna meg.









