


Az ünnepségre több héttel korábban megkezdődött a felkészülés az iskolában.
Az előkészületekben szép számban vettek részt a felsősök, de még a szülői közösség is megmozdult, segített a megvalósításban.
Megkezdődtek a szöveges próbák, az énekkar az East együttes: 56’ és a Kiss Kata Zenekar: Magyar vagyok című számával készült. A nyeles, hangolt csengettyűkön az Elindultam szép hazámból kezdetű magyar népdalt gyakorolta a csengettyűs csoport.
Tehetséges, énekes szólistáink is részt vettek a jeles alkalmon. Egyikük egy a forgatókönyvbe illesztett musical, a Valahol Európában egy részletét, Kuksi dalát adta elő.
Két népdalénekes kislány az A fényes nap immár elnyugodott című magyar népdalt énekelte.
Közben a helyszín előkészítése is zajlott. Technika órákon szépen haladt a színpad díszítése és egy ügyes informatikai készségű gyermek segítségével a forradalom helyszíneit idéző diasor is elkészült a kivetítőre. A gyerekek alkották meg a színpadi háttérként használt 1956 feliratot, a börtön rácsokat, kartondobozokból a Sztálin szobrot és az ötágú vörös csillagot is.
A szülők is támogattak bennünket ebben a projektben, érkeztek a forradalmárokat megszemélyesítő gyerekek korhű ruhái, ballonkabátok, sapkák, kalapok. Kaptunk továbbá korabeli használati tárgyakat, amit fel tudtunk használni a forradalmi eseményeket felidéző jelenetekben.
Az őszi szünet előtti utolsó napon lezajlott megemlékezésen a színpadon megjelenítésre kerültek a forradalom főbb eseményei. Az egyik jelenetben, a pincében bujkáló gyerekek
elképzelt párbeszédével sikerült közelebb hozni, jobban megértetni diákjainkkal az egykori történelmi pillanatokat azt, hogy néhány évtizeddel korábban mit kellett átélniük a velük
egykorú gyerekeknek. Az elhangzott versek, dalok felidézték a forradalom hőseinek, mártírjainak érzéseit, gondolatait, cselekedeteit.
Az ünnepség megvalósítása során diákjaink rengeteget tanultak 1956 történelmi eseményeiről, jelképeiről, ugyanakkor méltó megemlékezést valósítottak meg ezzel a projekttel.
Albert Andrea
szervező, kórusvezető
„KI MIT TUD?” a Zenei Világnap alkalmából
2025. október 1-jén a Zenei Világnap alkalmából zenei tárgyú „KI MIT TUD?” vetélkedőt szerveztünk a tanulóink számára. A színes plakátokon meghirdetett vetélkedőn, ének, tánc, zenei témájú vers vagy mese és hangszerjáték kategóriában indulhattak a jelentkezők.
Két héten át nagy izgalommal készültek a gyerekek a megmérettetésre. Aktívan próbálták a produkciókat az iskolai szünetekben, a napköziben a délutáni játékidőben és otthonaikban is összegyűltek gyakorolni a csoportos bemutatóikra.
A Zenei Világnap délutánján megtelt az aula a fellépésre várakozó gyerekekkel és mindazokkal, akik kíváncsian várták a produkciókat. Egy-egy tanulónak, csoportnak egész nagy szurkolótábora alakult ki a nézőtéren.
A tehetségkutató versenyen 15 versenyszámot 4 kategóriában tekintett meg a négytagú zsűri és a közönség. Az öt énekes versenyszám között elhangzott népdalcsokor, rockopera és musical részlet is. Volt furulya és klarinét bemutató, valamint hallhattunk verset a lelket simogató muzsika csodálatos varázsáról. A legkedveltebb kategória mégis a tánc volt, de ezen nem csodálkoztunk, hiszen a zene, az éneklés és a tánc művészete az ősidők óta összefonódik az emberiség történetében.
A délután folyamán számtalan tehetséget fedezhettünk fel közösen. Külön öröm, hogy a versenyzők között több sajátos nevelési igényű gyermek is szerepelt, akiket a közönség lelkesen fogadott. Ők azok, akiknek ez a program kiváló alkalmat adott arra, hogy megmutassák közösségünknek, hogy bennük is rejlik valami különleges talentum, amivel kiemelkedhetnek a tömegből.
A vetélkedő végén a zsűri négy kategóriában hirdettette ki a helyezéseket. Az első három helyezést oklevéllel, és zenei témájú ajándékokkal jutalmaztuk, a rendezvényen való részvételért emléklapokat adtunk át. A verseny izgalmai után minden résztvevőt megvendégeltünk. A sütemények fogyasztása közben jó volt látni a boldogan csillogó szemeket, büszke arcocskákat.
A következő napokban a gyerekek szájából elhangzó kérdések – a „Mikor lesz a következő?”, vagy az „Idén lesz még Ki mit tud?” – bizonyosság arra, hogy érdemes volt megrendezni ezt a tehetségkutató versenyt. A rendezvény sikere, eredménye okot ad arra, hogy azt az iskolai hagyományaink részéve tegyük.
Albert Andrea Katalin
ének-zene tanár
2025. október 20-án hatodik évfolyamos tanulóink hatalmas élménynek lehettek részesei a Spacebuzz program befejezéseként. Egy űrkabin érkezett iskolánk udvarára. A gyerekek és iskolánk pedagógusi, alkalmazottjai VR szemüveggel megszemlélhették a világűrből a Földet és az űrállomást.
A nem mindennapi élményért megdolgoztak hatodikosaink a tavalyi tanévben. 12 feladatsort oldottak meg a természettudomány és a digitális kultúra órákon. Nem is igazán volt tekinthető ez munkának!
Az első hat feladatsorban képzeletbeli űrutazást tehettek, megismerhették az űrkutatásban használt eszközöket, az űrutazások céljait, a Naprendszer tagjait. Megtudhatták, miért fontos a Föld megfigyelése, milyen eszközök állnak rendelkezésre ehhez, globális problémákat tárhattak fel. Kipróbálták, milyen fejjel
lefelé, kézen állva étkezni, kimérték, milyen tömegű felszerelést vihetnek magukkal az utazásra, ügyességi feladatokat hajtottak végre edényfogó kesztyűbe bújva.
A második hat foglalkozása Föld környezetének kutatásáról, az
ökoszisztémákról és azok változásáról , megoldások kereséséről szólt.
A STEM módszer alkalmazása biztosította, hogy a tanulók élménynek éljék meg a Spacebuzz órákat, az otthoni kreatív feladatok elvégzése ne legyen teher számukra.
Köszönjük az ingyenes lehetőséget az oktatási program kipróbálására!
Amíg várjuk, hogy Oszi bácsi újra jöjjön tájfutóversenyt rendezni a digitális technikai háttérrel, addig edzéseket tartottunk.
Az elsősök megtanulhatták a térképolvasás alapjait, megtalálni magukat a térképen, helyesen, irányban tartani a valóságnak megfelelően a térképet, megkeresni a pontokat és bélyegezni.
A másodikosok és három évfolyamból a logopédiai osztályok már kipróbálták tavaly és előtte, ők további gyakorlatot szerezhettek.
Nagyon élvezték és várjuk a folytatást.
Tisztelt Szülők!
Kérjük akik igényeltek oktatási célú, személyes használatú notebookot azok a KRÉTA rendszerben kihirdetett fogadóórára is jelentkezzenek Acsainé Fabók Angelikához átvételre.
A héten szerdáig tudnak regisztrálni a KRÉTA rendszerben az RRF-1.2.1 projekt keretében kiosztásra kerülő, korábban visszavett, használt, oktatási célú, személyes használatú notebookok igénylésére. A regisztráció menetéről a https://tudasbazis.ekreta.hu/pages/viewpage.action?pageId=75104834 oldalon olvashatnak.
A regisztrációt minden esetben az a szülő végezze el – saját adatainak megadásával -, aki átveszi majd az eszközt az intézményben, más csak meghatalmazással veheti át!
Tisztelt Szülők!
Meghosszabbítottuk a papírgyűjtést! A befolyt összeget sportszerekre, tárgyi ajándékokra költjük!
Határidő: Október 10
Leadási idő: H–P 07:30–08:00 illetve 14:00–16:30
Leadás helye: A gazdasági bejáratnál (Ormánság utca felől)
Fontos: Csak jól átkötött papírt tudunk átvenni! A nejlon borítót kérjük vegyék le a könyvekről, füzetekről, dokumentumokról!
Tisztelt Szülők!
Megnyílt az 5. évfolyamos diákok törvényes képviselői számára a regisztrációs lehetőség az RRF-1.2.1 projekt keretében kiosztásra kerülő, korábban visszavett, használt, oktatási célú, személyes használatú notebookok igénylésére.
Regisztrálni intézményünkben október 15-ig tudnak a KRÉTA Rendszeren keresztül. A regisztráció menetéről a https://tudasbazis.ekreta.hu/pages/viewpage.action?pageId=75104834 oldalon olvashatnak.
Fontos tudni!
Az eszköz igényléshez szükséges regisztrációs folyamatot csak szülői, gondviselői jogosultsággal lehet elindítani, tanulói belépéssel nem lehetséges! A regisztrációt csak a törvényes képviselőnek beállított szülő, gondviselő tudja végrehajtani!
A regisztrációt minden esetben az a szülő végezze el – saját adatainak megadásával -, aki átveszi majd az eszközt az intézményben!
Abban az esetben ha a regisztrációt végző szülő akadályoztatva van az átvételben, akkor mindenképpen szükséges egy meghatalmazás annak a személynek – házastárs, családtag esetén is – aki az intézményben átveszi az eszközt!