Tehetséggondozás

Tehetség körök bemutatkozása a 2018/19-es tanévben

 

MTA Mindent tudni akarok Matematika és tudomány Attila bácsival A körön a gyerekek érdeklődési körének megfelelő természettudományos témákkal foglalkozunk. A diákok játékosan ismerkedhetnek meg főként a fizika és a kémia egyes jelenségeivel, a matematika és a bennünket körülvevő világ összefüggéseivel. Gyakran készítünk majd eszközt az adott téma megértéséhez.
A kör célja, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek a természettudományokhoz, önállóan is érdeklődjenek irántuk.
Várható témák: meteorológia, mechanika, hang / levegő, csillagászat, kémiai reakciók, elektromosság, kombinatorika, valószínűség, sorozatok.
Énekkar Ibi nénivel és Zsuzsi nénivel Szeretnénk az együtt éneklés örömét átélni, és másoknak is örömet szerezni dalainkkal!
Szeretnénk minél több új dalt megismerni!
Szeretnénk jól felkészülni a különböző ünnepekre, jeles napokra és persze átélni a szereplés örömét!
Spiel mit! Edit nénivel és Vali nénivel Ide elsősorban az n-es gyerekek közül várjuk az érdeklődőket, de olyan is jelentkezhet, aki angolt tanul az iskolában, viszont a családban beszélnek németül vagy érdekli a német nyelv. Dalok, játékok, német újságok, filmek segítségével bővül a nyelvtudás, más szempontból használhatják a gyerekek a német nyelvet, mint a tanórákon.
Kuktanoda Kriszti nénivel, Timi nénivel és Fanni nénivel A KukTanoda tehetség körön szeretnénk a gyerekekkel megismertetni azokat az alapvető – elsősorban konyhai- eszköz és háztartás alap tudnivalókat, amelyek később segítségükre lehetnek az olcsó, de sokoldalúan felhasználható alapanyagokból készült ételek elkészítéséhez. Felhívjuk a figyelmüket a tudatos vásárlás és a kiegyensúlyozott étrend fontosságára.

A körön egyik héten a főzésé a főszerep, ezért 14.00-15.30-ig tart, a másik héten játékos főzéssel kapcsolatos foglalkozáson vehetnek részt a gyerekek.

Agyagozás Marcsi nénivel Agyagozni csak addig bonyolult dolog, amíg meg nem beszéljük, milyen is ez az anyag. Az első alkalmakkor néhány film bejátszásával megismerkedünk olyan technikákkal, ahol kiderül, sok mindent Tudunk készíteni agyagból. Ma már a gyors információáramlás világában belekukkanthatunk olyan rejtett világokba, ahol minden az agyagról szól. Edény, csempe, mini szobor, pecsételő? Sok mindennel megismerkedhetünk majd ebben a tanévben. A körbe olyan gyerekeket várunk, akik szeretnék az agyagot jobban megismerni, nem félnek a nehézségektől, hiszen nem biztos, hogy minden elsőre sikerül. Kíváncsiak, és kitartóak, hiszen a különböző technikák megtanulásához türelem kell. Ugyanakkor mindamellett, hogy közösen fogjuk alakítani az év tervét, a gyerekek ebben a csoportban fejleszthetik probléma megoldó képességüket, kreativitásukat, térlátásukat, kézügyességüket, megismerkedhetnek az alkotás örömével.
Kiskedvencek titkos élete Judit nénivel és Kriszta nénivel Megismerjük egymás kisállatait, ezen a honlapon, amit együtt szerkesztünk (http://hazikedvenc7.webnode.hu/) tudósítunk is róluk, név szerint. Bekukkantunk a honlapkészítés rejtelmeibe, fotókat osztunk meg és élményeket, amelyekkel az állatok gazdagítanak bennünket. Megismerjük a felelős állattartás szabályait, érdekességeket gyűjtünk (interneten és a könyvekből) kisállatokról a könyvtárban.
Dráma Ildi nénivel és Anikó nénivel A drámapedagógia eljárásaival élményszerűbbé, átélhetőbbé tehető a tananyag, tehát a gyermekek játszva tanulnak. A gyerekek részeseivé válhatnak az ismeretek befogadásának, nemcsak passzív szereplői a szakkörnek, hanem alkotói, szerzői is, az ő meglévő tudásuk, tapasztalatuk, ismereteik, átélt élményeik a garancia erre. A foglalkozások legfontosabb értéke a légkörében, hangulatában rejlik. A módszer alapfeltétele a bizalom. A gyerekeknek azt kell érezniük, hogy itt szabad tévedni, nem jár érte szidás vagy rossz jegy. A gyerekek megtanulnak oldottan, bátrabban kérdezni. Lehet hibásat mondani, mert az indoklás során mindenki magától jön rá a helyes megoldásra. A színjátszó körön tananyagtól függetlenül végzünk improvizációs gyakorlatokat, dramatizálást, kreativitást fejlesztő gyakorlatokat.
Agymenők Ági nénivel “A kreativitás képesség. Képesség olyan ötletek létrehozására, amelyek problémák megoldását, lehetőségek felismerését és kihasználását célozzák. A kreatív gondolkodás tanítható, fejleszthető.  Alapkészség, de tanítása még nem szerepel a tantervben. Tehetséggondozási feladat a javából! Azoknak a szakmáknak a jelentős része, amelyekben napjaink diákjai dolgoznak majd, ma még nem is létezik. Ezért a világ egyre több helyén ismerik fel a kreatív gondolkodási módszerek iskolai oktatásának szükségességét.” / idézet a könyvből/

Mi megpróbáljuk most megismerni ezeket a módszereket. Tehát elsősorban azokat várom, akik szeretnek gondolkodni, nyelvi játékokat játszani, fejtörőket, Logi- sztorikat megoldani; mesét, történetet kitalálni; megfigyelési játékokat játszani. Sokféle feladat lesz, és biztosan nem láblógatós, pihenős foglalkozások lesznek!

Kalendárka Ildi nénivel “Anyám így mutatta, anyám így látta, anyám kezembe adta az orsót, megmutatta, hogyan fogjam, s hogyan sirítsem… azóta tudok fonni.“ A “fonóba”, a 201-es terembe vár Ildi néni mindenkit, aki szeret a hagyományokról beszélni, dramatikus népszokásokat, játékokat feleleveníteni. Miközben “jár a kezük, mint a motolla”, megismerkednek régi mesterségekkel, időjóslással, szólásokkal, bölcs mondásokkal. Olyan élményekhez kell jutni minden gyermeknek, amik fejlesztik az éntudatot és a magyarság tudatát erősítik. A természetes műveltséget alapozzák, sajátos színt adnak, életérzést formálnak, melyhez a ma és a holnap nagyszerűen kapcsolható.
Társasjáték Erika nénivel és Aranka nénivel A nyelvi játékokkal a magyar nyelv játékosságát, rugalmasságát használjuk ki, megfejtünk, illetve magunk is alkotunk ilyen feladatokat. A foglalkozásokat nagyrészt így kezdjük. Ezt követi a választott, vagy irányított társasjáték. A gyerekek választják ki, hogy logikai, szókincsfejlesztő, vagy ügyességi játékkal szeretnének játszani.
Kiskertészek Éva nénivel Aktuális kerti munkák elvégzése a veteményesben és a gyógynövény kertben. Ismeretek szerzése az elültetett növényekről, azok gondozásáról. Télen kerítés készítés, palántázás.
Művészlelkek, rajzvarázslók Tünde nénivel Olyan alkotásokat készíthetnek a gyerekek, amikre a hagyományos rajzórákon sajnos nem jut elég idő. Különféle technikákkal ismerkedhetnek meg. Akvarell, zsírkréta, különféle tárgyak lenyomata készülhet. Játszunk a színekkel, formákkal és technikákkal. A cél: az ALKOTÁS ÖRÖME.

Vidám hangulatban felszabadultan játszani a papíron.

 

Képek  a szakkörökről: >> Szakkör 2018/2019 <<