VR Tours, ahogy én láttam

Többször hallottam már az időutazásról, amit nagyon izgalmasnak tartok. Úgy döntöttem, hogy személyesen is kipróbálom ezt a virtuális kalandot.

A szervezett túra másfél órás volt és csak kényelmes ruházat és VR szemüveg kellett hozzá. A Budai vár remek helyszín erre a programra, hiszen több fontos esemény helyszíne is volt a történelem során.

A séta során láthattam a Budai vár építését. Érdekes volt benne lenni ebben a korban, régi öltözékben lévő emberek között, ahogy dolgoznak és hallani a munka zaját.
A fontosabb történelmi események is megelevenedtek, mint a tatárjárás, Buda 1541-es ostroma és 1686-os visszafoglalása. Többször láttam úgy, mintha egy szakadék szélén állnék. Olyan helyzet is volt, amikor egy lovas katona „keresztülfutott” rajtam. Lövések közepette állva követtem az eseményeket. Színesen és élethűen másznak fel a katonák a várfalra, török ruhában és turbánnal a fejükön.
A különböző helyszínekre pár perc sétával jutottunk el. Ez szerintem kell is, mert a jelenetek között így levehetjük a szemüveget és rákészülhetünk az újabb eseményekre. A történeteket azokon a helyszíneken elevenítik meg, ahol tudjuk vagy valószínű, hogy zajlottak. Külön kiemelném, hogy körbe tudtam fordulni a szemüveggel, így teljes körben benne érezhettem magam a jelenetekben. A Lánchíd felrobbantása után kifejezetten jó érzés volt levenni a szemüveget és látni, hogy teljes épségben van Budapest.

Nyugodtabb képet mutatott Ferenc József koronázása. Itt egy másik arcát mutatta a vár. Virágdísz és szalagok voltak mindenhol és egy óriási piros hőlégballont is felengedtek a magasba. A tömeg éljenzett, ezáltal nagyon valósághű volt a kép.
Ezután láthattam az 1848-49-es szabadságharc, majd az 1956-os forradalom eseményeit. Egy alkalommal egy bomba konkrétan mellettem robbant fel. Hirtelen nagy fénycsóvát láttam. Az orosz tankokat molotov koktéllal dobálták a magyar katonák. Nagyon jól szemléltették a harcokat, látszik, hogy milyen részletesen, színesen dolgozták ki a részleteket az alkotók. Szerintem ez egy olyan emberre, aki pl. az 56-os forradalmat személyesen is átélte biztos óriási hatással lehet.
Külön kiemelném, hogy véres jelenetek nélkül szemléltetik ezeket a harcokat, így mindenki számára érdekes lehet a program.

Én mindenkinek ajánlom ezt a túrát, sokat tanulhatunk belőle. Remek képi megjelenítéssel összekötve egy életre szóló élmény részesei lehetünk.
Ficzay Alex 6.a