1.Évnyitó az elsősöknek
Mint minden évben augusztus utolsónapján nagy szeretettel, de a rendkívüli helyzetnek megfelelően két turnusban vártuk az elsősöket egy kis műsorral. Eőször az első a, majd az első n következett. A műsort a “nagyok”, a második n. osztály adta Ági néni és Judit néni közreműködésével. Szerepelt még a 4.a-s Mira, aki RG-ben tavaly kiváló helyezést ért el a világbajnokságon.
2. Egészségügyi dolgozók látogatása iskolánkban
Már év elején készültünk a rendkívüli helyzetre. Ugyanakkor az első immár hagyományos témahét keretében egészségügyi dolgozók érkeztek hozzánk, hogy megmutassák nekünk, mit is jelent tulajdonképpen a fertőtlenítés? Mi látható a kezünkön? Jól mostunk kezet ?
A kisfilmet a Szent László Gimnázium média szakos tanulói készítették.
A kisfilmet megtekinthetik itt!
3. Cikk rólunk (3.n)
Még cikk is született arról, hogy a mi iskolánkban hogyan próbáljuk megelőzni a fertőzést.
4.A magyar népmese napja a Mórában
Szeptember 30-án minden korábbi tanévben Mesemaratonnal készültünk a magyar népmese napján. A járványhelyzet miatt az idén nem a szokásunkhoz híven ünnepeltünk. Most nem népmese-felolvasást tartottak a felsős tanulók az alsós osztályokban, hanem különböző mesevideók készültek, amelyeket megosztottunk minden osztállyal. A hatodikosok A kiskanász meg a farkas, a nyolcadikosok pedig a Három kismalac című mesékkel szórakoztatták a tanulókat. A videófelvételek megtekinthetők az iskola blogján. Több osztályban (alsó és felső tagozaton is) a pedagógusok szájmaszkban olvastak fel tanítványaiknak néhány mesét, a gyerekek pedig meseillusztrációkat készítettek, melyekből tárlatot rendeztünk a Móra-falon.
Íme nyolcadikosaink, akik mesét mondanak a kicsiknak!!