Kiss Rebeka

Kiss Rebeka

Kiss Rebeka vagyok, diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanító szakán szereztem 2023-ban. Már a pedagógiai gyakorlataimat is a Mórában töltöttem Pákáné Szarka Magdolna-Magdi néninél, ahol egy szakmailag igen nívós, bizalmas légkör fogadott. Mivel jómagam művészeti általános iskolában végeztem (Nagy Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény), magával ragadott az iskola gyermekbarát arculata, hiszen minden szegletében különleges alkotásokkal, gyermekmunkákkal és lelkes pedagógusok által készített ötletekkel várja az ideérkezőket. Az ELTE vizuális nevelés műveltségterületén szerzett tapasztalataimmal én is
gyarapítani kívánom ezt a jó szokást. 2008 és 2018 között a gyöngyösi Pátzay János Katolikus Zeneiskolában szereztem szolfézs és hangszeres ismereteket. Az énekóráimon előszeretettel hívom
segítségül a furulyaszót, a zongora mellett.
A művészeti nevelésben az a csodálatos, hogy az alkotásban rejlő boldogság és kreativitás kibontakozásával együtt a feszültség és a szorongás is oldódik. Célom, hogy az óráimon a gyerekek minden örömüket, és bánatukat felszabadíthassák, miközben saját önismeretük is kivirágzik. Ezt nem csak az általam tartott rajz, technika, és ének órákon tehetik meg, de napközis foglalkozások keretében is alkalom nyílik rá.
„A művészet lemossa a lélekről a mindennapok porát.” - Pablo Picasso