Tisztelt Szülők!

2024. szeptember 1-én lépett életbe a két testnevelés óráról való felmentéssel kapcsolatos változás, amely a sportegyesületben igazolt tagsággal rendelkező tanulókat érinti.
A változást a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 27.§ (11). bekezdése tartalmazza.

27.§ (11) Az iskola a nappali rendszerű iskolai oktatásban azokban az osztályokban, amelyekben közismereti oktatás is folyik, azokon a tanítási napokon, amelyeken közismereti oktatás is folyik, megszervezi a mindennapos testnevelést legalább napi egy testnevelés óra keretében, amelyből legfeljebb heti két óra
b) iskolai sportkörben való sportolással,
c) versenyszerűen sporttevékenységet folytató igazolt, egyesületi tagsággal rendelkező vagy amatőr sportolói sportszerződés alapján sportoló tanuló kérelme alapján a tanévre érvényes versenyengedélye és a sportszervezete által kiállított igazolás birtokában a sportszervezet keretei között szervezett edzéssel,
A 2024/25. tanévtől kezdődően már csak kizárólag versenyengedéllyel rendelkező tanulók kaphatnak felmentést heti két testnevelés óra alól, ha: sportegyesületi tagsági igazolással és edzésidőpontok megjelölését tartalmazó dokumentumot nyújt be a szülő az intézmény igazgatójának.

A felmentés akkor adható a tanuló részére, ha az érintett testnevelés órát közismereti tanóra nem előzi meg, vagy nem követi, azaz, ha a kiváltandó testnevelés óra az adott tanítási napon az első, vagy az utolsó kettő tanítási órában van, így a tanuló korábbi távozása, vagy későbbi érkezése más tanóráról való hiányzást nem okoz.

A kérelmet és sportegyesületi igazolást az edzésidőpontok megjelölésével az osztályfőnök részére eljuttatni, az engedélyt az iskola igazgatója adhatja meg a tanuló részére.

Molnár Andrea
igazgatói jogkörben eljáró igazgatóhelyettes