„Móra Ferenc Általános Iskoláért” emlékérem

 

„Móra Ferenc Általános Iskoláért” emlékérem

 Az érem 60 mm átmérőjű bronzból készült, hátlapján a díjazott nevével és az odaítélés évszámával. Gyártatása négy éves ciklusokban történik, az első vereteket az alapító adományozza.

 

Az éremből minden évben maximum. 2 db-ot adhat ki az intézmény vezetése, (igazgató, helyettesek, gazdasági vezető) a nevelő testület döntése alapján. Az odaítélésre vonatkozó döntésről, a díjazottak számáról és nevéről, az iskolaszéket írásban kell tájékoztatni, rövid indoklás kíséretében.

 

Egy érmet (minden évben kiadandó) kaphat olyan diák, aki elfogadható tanulmányi eredménye mellett egyéb közösségi tevékenységével kiemelkedően szolgálta az intézményt, és/vagy sport-, verseny-, művészeti eredményével öregbítette annak hírnevét. Az érem odaítélésére javaslatot tehet a diák önkormányzat és a nevelő testület. Az emlékérem elkülönül a hagyományosan kiadásra kerülő tárgyi jutalomtól (óra, medál), annak szerepét eltérő célja okán nem veszi át.  

 

Egy érmet (kiadható) kaphat olyan diák, az intézményben tanító pedagógus, technikai vagy kisegítő munkatárs, az iskolával kapcsolatban álló szülő vagy más természetes személy, aki évek során kiemelkedően szolgálta az intézményt, vagy egy jelentős cselekedetével öregbítette annak hírnevét. Az érem odaítélésére javaslatot tehet a diák önkormányzat, a nevelő testület, az intézményben működő érdekképviseletek, a közalkalmazotti tanács, a szülői közösség és az iskolaszék.

 

Az érmek kiadásához iskolai jutalomkeret, más szponzori felajánlás kapcsolható.

 

„Móra Ferenc Általános Iskoláért” emlékérem eddigi díjazottjai

 

Az alapító az első veretet az intézménynek adományozta úgy,

hogy annak poszthumusz díjazottja:

Pápai Lajosné (Margó néni) tanár

 

2005-ben, a kibocsátás évében díjazottak:

Olajos Gáborné (Éva néni) tanár

Rónai Melinda tanuló

 

2006-ban díjazottak:

Komoróczy Márta tanár

Tóth Ibolya tanuló

 

2007-ben, az intézmény fennállásának 35. évében díjazottak:

Konczos Istvánné (Marika néni) tanító

Horváth Viktória tanuló

 

2008-ban díjazottak:

Cserépné Posta Mária tanító

Kiss Máté tanuló

 

Az alapító a második veretet 2009-ben adományozta úgy, hogy annak díjazottja

Steszkál Katalin tanító

 

2009-ben díjazottak:

Ujvárosi Zsuzsanna tanár

Németh Orsolya tanuló

 

2010-ban díjazottak:

Kiss Antalné (Zsuzsa néni) tanító

Szabó Alexandra tanuló

 

2011-ben díjazottak:

Kovalik Imola sportedző

Gurovits Nándor tanuló

 

2012-ben, az intézmény fennállásának 40. évében díjazottak:

Szilas Ádámné (Klári néni) tanító

Kis Zsófia tanuló

 

 

Az alapító a harmadik veretet 2013-ban adományozta úgy, hogy annak díjazottja

Proszenikov Erzsébet a szülői közösség elnöke

 

2013-ban díjazottak:

Váta Mária Magdolna gondnok

Sölét Brigitta tanuló

 

2014-ben díjazottak:

Sárköziné Üveges Ágnes tanító

Fehér Alexandra tanuló

 

2015-ben díjazottak:

Békési Lászlóné (Erzsi néni) tanár

Kende Nikoletta tanuló

 

2016-ban díjazottak:

Dr. Pattantyúsné Tóth Gyöngyi tanár, igazgató helyettes

Pál Bertold Csaba tanuló

 

2017-ben, az intézmény fennállásának 45. évében díjazottak:

Podhorszki Jánosné iskolatitkár

Kiss Bence Zsombor tanuló

 

Az alapító a negyedik veretet 2018-ban adományozta úgy, hogy annak díjazottja

Horváth Gizella tanító, mb. igazgató helyettes

 

2018-ban díjazottak:

Sütőné Horváth Eszter tanár

Illés Petra tanuló

 

2019-ben díjazottak:

Varga Éva tanítónő

Kovács Márton (Az irány csillagos ég! versenyért)

2020-ban díjazottak:

Némethné Korom Edit tanár